Jump to content

Duisburg város újradolgozása


Ivonole

Recommended Posts

Duisburg_Rework_Article_Main_Banner.png

 

Üdv kamionosok!

 

Néhány évvel ezelőtt visszajelzéseket kaptunk Duisburg város állapotáról. Néhány veterán játékos még emlékezhet a folyamatos forgalmi dugókra, ami főként a szervíz bejáratánál volt. Megvizsgáltuk és úgy találtuk, hogy az alap város, amit az SCS Software tervezett, nem volt megfelelő többjátékos módra a hatalmas forgalom miatt, ami a városban volt. 2021 elején megpróbáltuk megoldani ezt a problémát néhány kisebb térképmódosításokkal. Áthelyeztük a szervíz bejáratát egy olyan útra, amit előtte senki nem használt, készítettünk egy nagyobb üzemanyagtöltőállomást a város mellé és közlekedési lámpákat raktunk a város keleti részén lévő kereszteződéshez, ami a Duisburg és Calais között lévő úthoz vezet. Bár a térképmódosítások valamelyest javítottak a helyzeten, nem tűnt el teljesen a városon belüli forgalom problémái. Sőt, ezzel csak a probléma áthelyeződött egy másik helyre, ahelyett, hogy megoldotta volna. E problémák érdekében ideiglenes megszűntetése érdekében, úgy döntöttünk, hogy a legjobba, ha ütközésmentes zónává alakítjuk a teljes várost, abban reménykedve, hogy a felhasználói élmény jobb lesz és leveszük a terhet a Game Moderation csapat hátáról. Attól függetlenül, hogy Game Moderator-jeink mennyi erőfeszítést tesznek a terület moderálása érdekében, a felhasználói aktivitás egyszerűen túl nagy a helyhez.

 

Megértettük, hogy az ütközésmentes zóna messze nem elfogadható megoldás és elolvastuk az összes visszajelzést az elmúlt években a fórumon és a nem régi közösségi kérdőívben is. Amikor az ütközésmentes zónát bevezettük, biztos volt, hogy nem végleges megoldás lesz és máshogy kell megoldani a problémát. Ezután Add-On csapatunk rövidesen eldöntötte, hogy átalakítják Duisburg teljes városát, hogy alkalmassá tegyék többjátékosmódhoz. Az átalakítás folyamatának eredetileg néhány hónapnak kellett volna lennie, de most már tudjuk, hogy túlságosan optimisták voltunk. Attól függetlenül, hogy Add-On csapatunk kicsi és tehetséges tagjai bármikor kiléphetnek, csapatunk rendkívül benne vannak nagyobb prioritású projektekben is, mint például hivatalos eseményekben, amihez egyedi térképmódosításokat készítenek. Továbbá ez a project nem csak arról szólt, hogy a város egy részét megváltoztassuk, hanem a város és a környékén lévő úthálózatot megváltoztassuk. Összességében a tervezés, a végrehajtás és a tesztelés sokkal tovább tartott, mint gondoltuk és őszintén sajnáljuk, hogy ilyen sokáig tartott és szinte semmilyen módon nem kommunikáltuk le a folyamatot. Ebből mindenképpen megtanultuk, hogy hogyan kell belsőleg ilyen projektekkel foglalkozunk és, hogy hogyan kell ilyen változtatásokat lekommunikálnunk veletek.

 

Duisburg_Rework_Article_Secondary_Banner

 

A jó oldalon, végre bejelenthetjük, hogy elkészítettük az új Duisburg városát és környékét. Ahogy ígértük, az ütközésmentes zóna el lett távolítva. Ahhoz, hogy a forgalom ne álljon annyira be, a városba érkező forgalom északkeletről jön be és délre távozik. Délen készítettünk kényelmes üzemanyagtöltő állomást, szervízt és parkolót. Továbbá készítettünk egy új úthálózatot több új autópálya csomópontokkal és felüljárókkal. Reméljük, hogy az új város javít a város és a környékén lévő forgalmon és egy régóta várt átalakítást megkapta, ami megfelelő a modern elvárásoknak. Szeretnénk hallani visszajelzésedet, mind pozitívat és negatívat, és alig várjuk, hogy lássuk titeket az úton!

 

- Az Add-On csapat

Link to comment
Share on other sites

Create an account or sign in to comment

You need to be a member in order to leave a comment

Create an account

Sign up for a new account in our community. It's easy!

Register a new account

Sign in

Already have an account? Sign in here.

Sign In Now
×
×
  • Create New...

Important Information

We have placed cookies on your device to help make this website better. You can adjust your cookie settings, otherwise we'll assume you're okay to continue.